- Summer szemszöge -
Ahogy hátrafordultam egyenesen Harry gyönyörű, zöld szemébe nyertem betekintést, amint ott állt megkövülten és némán. Hirtelen, elöntötte a szívemet a forróság, még egy másodpercre azt is elfelejtettem, hogy mennyire haragszom rá a neten megjelent fotó, és cikk miatt. Legszívesebben pofán vertem volna Edet, majd magamat is és egyenesen Harry karjaiba vetettem volna magam, azért hogy megcsókoljam és elmondjam neki hogy Ed semmit nem jelent nekem, és csak őt szeretem. Olyan kétségbeesetten nézett rám hogy már majdnem elsírtam magam. Mardosott a bűntudat. Miért csináltam ezt? Nem is esett jól, és már Ed közeledésétől is rosszul lettem...mégsem parancsoltam meg az agyamnak, hogy stop! Ezt nem szabad. Egy hirtelen ötlettől vezérelve sarkon fordultam és kimentem a teremből. Úgy éreztem megfulladok, nincs elég levegőm. Amint kiértem jó nagyokat szippantottam a friss levegőből, kicsit jobban is lettem és ezt az is bizonyítja, hogy rögtön eszembe jutott a neten keringő fotók és cikk. Arra gondoltam, nincs joga Harrynek így néznie rám, hogy még én érezzem magam bűnösnek! Ő hibázott - mennyit sírtam miatta - és még csak telefonon sem hívott fel. Nem tudom mégis mit képzel magáról. Kerestem egy padot, leültem mert remegett a lábam. Ahogy ott ücsörögtem hallottam hogy csapódik az ajtó.
-Sum, jól vagy? - jött valahonnan Ed hangja.
-Igen, vagyis nem...vagyis mit tudom én. - feleltem tök határozottan. Látni sem akartam de sajna ekkor már ott guggolt előttem.
-Mi történt? Úgy ott hagytál, hogy csak úgy porzott utánad a bálterem. Mi volt ez? - kérdezte.
-Mi volt micsoda? - ment tőlem a hülye kérdés.
-Ismered azt a srácot?
-Ja Harryt? Nem ismerem. - válaszoltam.
-Nekem nem úgy tűnt.
-Mindegy neked hogy tűnt, hagyj békén Ed.
-Nem tudom mi ütött belém Summer. Régóta vagyunk barátok és tudom hogy Ashtonnal jársz és egyszerűen nem tudom hogy miért csináltam...de jól esett. - ült le a földre.
-Nekem meg most az esne jól, ha békén hagynál. - ekkor ismét csapódott az ajtó, majd mintha teleporttal érkezett volna állt meg előttem Harry.
-Summer kérlek, beszélnünk kell. - mondta, reszkető hangon.
-Mit akarsz? - néztem rá ingerülten.
-Hoppá. - szólalt meg Ed.
-Mondjad! - böktem a fejem Harry felé. Ő nagy levegőt vett, de nem szólt semmit.
-Mondjad! - nézett rá Ed is.
-Négyszemközt, ha lehet. - nézett mogorván Harry, Edre.
-Ő a barátom, előtte mondhatod. - hazudtam.
-Hoppá. - szólalt meg újra Ed. Láttam Harryn hogy nem nagyon díjazza az ötletet, aztán rántott egyet a vállán és megrázta fürtjeit. -Arról van szó - kezdte - hogy arra jöttem rá hogy azt szeretném..úgy gondoltam, hogy szeretném ha járnál...velem. - fejezte be Harry, majd rám nézett.
-Miért? És mikor jöttél erre rá? - vontam fel a szemöldököm.
-Már az első perctől kezdve tudtam, amikor felborítottalak az utcán. Mindig rád gondolok.
-És tegnap is rám gondoltál? - emeltem fel a hangom.
-Igen, mindig erre gondolok. Miért ne gondoltam volna?
-Hogy te mekkora szemét vagy, és mennyire bírsz hazudni. Ez lenne ám a tökéletes kapcsolat. - mondtam nem túl higgadtan.
-Nyugodj meg Summer. Nem is értem miről beszélsz.
-Nem érted miről beszélek? Talán akkor is rám gondoltál amikor a szőke modellel smároltál? - pattantam fel mérgesen. Nagyon ideges voltam. Tényleg.
-Te meg erről honnan tudsz? - nézett meglepetten.
-Nem az számít hogy honnan tudom - löktem meg, a vállát - hanem az számít hogy egy hazug vagy, egy nagyképű barom, akiben egy cseppet sem lehet megbízni.
-De nekem az a lány nem jelet semmit, és a csók sem jelentett. Engem csak te érdekelsz. - fogta meg a csuklómat.
-Hagyjál békén, engedj el! - hisztiztem - hazug vagy és nem hiszek neked! - rántottam ki a kezem, majd elindultam, gyors és nagy léptekkel a suli udvaron keresztül. Már majdnem a kapuig értem, amikor Harry ismét elkapott. -Várj már, ne tedd ezt velem. - lihegte. -Én csak téged akarlak. Nem számít senki más. - ölelt magához.
-Hagyj békén, nem fogsz tönkre tenni. - sírtam bele, a mellkasába.
-Summer kérlek. Én nem tönkre akarlak tenni, hanem boldoggá.
-Akkor miért csinálsz ilyeneket? - kérdeztem tőle könnyáztatta szemmel.
-Nem vagyok hazug. Igazak az érzéseim. Én is utálom magam, amiért azt tettem amit tettem. Soha többé nem fordul elő, megígérem. - mondta, majd lassan felemelte az állam - ami igencsak leesett a meglepetéstől - majd kezével letörölte a könnyeimet, iszonyat lassan a számhoz hajolt és megpecsételve mondandójának igazát, megcsókolt. Hosszasan, kéjesen, kényeztetően. A mennyekben éreztem magam. Erre várok azóta, mióta majdnem rokkant lettem miatta az első találkozásnál. Erre várok azóta, mióta eljött a házunkba, mióta csak megláttam. Életemben nem esett még ilyen jól valami. Csak álltunk ott, ő kezét a derekamra tette én pedig átfogtam a nyakát, és azt kívántam hogy álljon meg az idő, és soha ne legyen vége ennek a jó pillanatnak. Mert tudniillik...minden jó után jön valami rossz.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése